Azonos alakú szavak, egymástól teljesen különböző jelentéstartalommal annak megfelelően, hogy amerikai vagy angol szövegkörnyezetben használjuk őket. A cikkben erre mutatunk 10 darab példát, rávilágítva az angol nyelv különös furcsaságaira.

1. bird

Fontos, hogy a „bird” szónak nemcsak az elsőre eszünkbe jutó madár az egyedüli jelentése. Angliában ugyanis a dekoratív fiatal lányokat is szokás ezzel a jelzővel illetni. Amerikában ennek megfelelője a „chicks”, ami szabad fordításban csibékre utalna.

Egyébként a „bird” szó használatával érdemes vigyázni az Egyesült Királyságban, egyesek akár sértésnek is vehetik, ha például a lányuk, családtagjuk vagy kedvesük kapcsán ezt hallják.

2. boot

Amerikai szövegkörnyezetben csizmára, angol nyelvterületen ugyanakkor az autó csomagtartójára utal a szó használata. Vagyis a „boot” szót használó londoni taxisofőr nem a csizmájába, hanem a csomagtartóba fogja betenni a csomagjainkat.

3. pants

Hogyha amerikai szöveg fordításáról van szó, akkor a „pants” a hagyományos értelemben vett nadrágra utal. Ha viszont a szöveg Nagy-Britanniához köthető, náluk sokkal inkább az alsónadrágról lesz szó. Ezzel az enyhe eltéréssel sem árt tisztában lenni.

4. homely

Egy kifejezetten veszélyes példa. Nem feltétlenül angol szövegek fordításánál, ahol a „homely” jelentése egyszerű, mégis kellemes, otthont idéző. Vagyis alapvetően pozitív jelentéstartalommal bír.

Amerikában járva, vagy ottani ismerősökkel társalogva ellenben nem árt óvatosnak lenni a használatával. Merthogy a csúnya, nem vonzó megjelenésű illetőkre szokás ráaggatni ezt a jelzőt.

5. trolley

Egy igazán trükkös példa az amerikai és angol szavak eltérő jelentéstartalmára. Merthogy a trolley az Amerikai Egyesült Államokban a kötött fémsínes pályán közlekedő elektromos járműre, a villamosra utal.

Angliában ugyanakkor a bevásárlókocsit szokás érteni alatta. Vagyis a guruló eszközt, ami egy-egy szupermarketben segítségünkre van az egyes árucikkek kényelmes begyűjtéséhez.

6. biscuit

Míg az egyik földrészen imádják a gyerekek, az Atlanti-óceán másik partján már kevésbé rajonganak érte. Az Egyesült Királyságban a „biscuit” ugyebár nem más, mint a keksz, a finoman édes pékáru megfelelője.

USA nyelvterületen viszont egészen más élelmiszerről van szó. Egy kenyérszerű pékáruról, ami kevésbé édes, nem annyira finom, és főként teázások alkalmával szokás fogyasztani.

7. table a topic

Újabb trükkös példa egyazon nyelv ugyanazon kifejezésének markáns eltéréseire az egyes földrészek viszonylatában. Azért is roppant szemléletes, mivel a „table a topic” kifejezés az angol és amerikai szóhasználatban pont az ellenkezőjét jelenti.

Londoni tárgyalópartnerekkel email üzeneteket váltva arra utal, hogy egy bizonyos témát megvitatásra javaslunk. New Yorki üzletfelekkel kommunikálva ugyanakkor a „table a topic” alkalmazása a téma későbbre halasztására utal.

8. rubber

Még egy „veszélyes” példája az angol nyelv földrajzi területekhez köthető „furcsaságainak”. Amíg ugyanis a „rubber” szó Angliában használva ceruzaradírt jelent, addig Amerikában szlengként a gumióvszert szokás érteni alatta. Célszerű ezzel tisztában lenni mondjuk egy boltban, hogy valóban az általunk kért árucikket kapjuk a pénztárostól.

9. braces

Az Amerikai Egyesült Államokban a „braces” szó leginkább fogászati rendelőkben, Nagy-Britanniában pedig ruházati üzletekben kell, hogy elhangozzon. Amerikai szóhasználatban ugyanis a fogszabályozásra utal, az angol nyelvben viszont a hózentrógerre.

10. comforter

Utolsó példánk a „comforter”, ami főként baba-mama, illetve lakberendezés témakörben okozhat váratlan meglepetéseket. Az Egyesült Államokban a „comforter” egy steppelt ágytakaróra utal, Angliában pedig a baba cumijára használt kifejezés.

Összegzés

Az angol nyelv sajátságos szépsége az a fajta eltérés, amit az amerikai és angol nyelvterületen általános szóhasználat magában hordoz. Amennyiben egy-egy fordítás kapcsán 100%-ban a megfelelő szóhasználat elérése a cél, akkor nem árt tisztában lenni ezekkel a szópárokkal.

Diplomás fordítóink és anyanyelvi lektoraink természetesen gyakorlottnak számítanak ezen a téren. Vedd fel velünk a kapcsolatot ide kattintva és nézzük meg, hogy lehetünk a segítségedre a következő fordításnál.